Már csak háromszázötvenvalamennyit kell aludni...
 
 
A táborban készült képeket nézegetem, és érzem, a hangulat, a támogató közösségben való lét, a zene és az alkotás felemelő ereje nem enged. Pedig már csütörtök van. Múlhatna a hatás, de nem. Az együttes nagyszerűségén túl szeretem az embereket, akiket a Kolompos csapata maga köré vonz. Sokfélék vagyunk, több országból érkezünk, különböző korúak és képességűek a gyerekeink, eltérőek a történeteink, de itt a totális jelenben Szerencsen egy teljes hétig csak mi vagyunk mindezektől függetlenül.
Szól a zene mindenhol, minden sarokból, lehetetlen nem ráhangolódni. A gyerekek, csapatotul rohangálnak fel és alá, órákra tűnnek el, mégis nyugodt vagyok, hisz mindenki figyel mindenkire. A szabadság és a biztonság különleges egyvelege ez itt évről évre. Egy ismert, elismert és megunhatatlan kézzel szőtt valóságbuborék ez a tábor a modern, rohanó világban, ahová mi a fiaimmal minden évben eljövünk. A tavalyi két nyarat a vírus keresztbe húzta, de mind pont onnan folytattuk, ahol abbahagytuk.
Hazajöttünk már. Ilyenkor egy hétig teljes hangerővel szól itthon a Kolompos zenéje, ezt nem lehet csak úgy hirtelen abbahagyni. Elnézést, kedves szomszédok!
A srácok mindenen zenélnek, ami csak a kezük ügyébe kerül. Fütyülnek, énekelnek, zsonglőrködnek és fúrnak-faragnak. Most épp hajót. Azért azt kérték, kössünk rá egy kötelet és én fogjam a végét a parton, mikor először kipróbálják majd. Biztos, ami biztos.
Fogni fogom, eskü. Soha ilyen fontos feladatot még nem kaptam az életben.
Köszönöm a Kolompos Együttesnek, hogy évtizedek óta töretlenül vallja, hiszi és minden résztvevőjét emlékezteti, alkotó emberek vagyunk, hogy visz minket a népzene szárnyán és hogy évről-évre ad nekünk egy hét közösségi, kétkezi, valóságos szívélményt.
Zenélünk, táncolunk, építünk és dudorászunk a következő találkozóig és tovább!
 
Már csak háromszázötvenvalamennyit kell aludni a következőig...
 
2022. július 7.
 
Sárvári Töttős Györgyi   
 

A Szerencsi vár története


Láttuk már csokipapíron, és történelemkönyvekben, sőt, nyaranta a Kolompos táborokban a valóságban beszippanthattuk történelem illatú levegőjét is. Számos mulatságot tartottunk ódon falai közt, serény kézműves munka folyt hűs árkádjai alatt, némely szerencsések pedig a Huszárvár Kastélyszállóban pihenhették ki éjjelente a tábori élet fáradalmait, talán épp lovagokat, várúrnőket megidézve álmaikban. Számtalanszor kapcsolatba kerültünk a jelenével, a benne megtartott koncertek, mulatságok, és tánctanítások révén, írtunk a jövőbeni megújulásáról, megszépüléséről, de a múltjáról eddig kevés szót ejtettünk.


Pedig a szerencsi vár – mi másról lenne szó? – megérdemli, hogy gazdag történetébe belepillantsunk. Mert manapság, amikor a felújítás után a XXI. század vívmányai lépten-nyomon tetten érhetők a hajdani katonai erődítmény területén, nem szabad elfeled-keznünk arról, hogy a Wifi előtt több ezer esztendővel is volt itt élet és kommunikáció, tekintve, hogy az Alföld és a Zemplén hegység, valamint a Takta folyó és a Szerencs patak találkozásánál megfelelőbb hely alig kínálkozhatott egy majdan virágzó tele-pülés megalapítására. Már az Árpád-kor hajnalán, Szent István korában esperesi központ volt a Bogát-Radvány nemzetség birtokaként számon tartott Szerencs. Stratégiai jelentősége elmaradt ugyan a közeli Tokajétól és Patakétól mégsem lehet véletlen, hogy már a XII. században, a gyógyító tevékenységük miatt ispotályosoknak is nevezett johanniták egy monostort építettek a mai vár helyén. Egyes feltételezések szerint Szent János követőit és építményüket a tatárok pusztították el a muhi ütközet során. A monostor romjain épült meg a Bogát-Radvány nemzetség családjainak (Monakiak, Izsépiek, Dobiak, Lúcziak) kegyurasága alá tartozó bencés apátság, amely a XV. század derekán a Szapolyai család birtokába került. Szerencs ekkorra már a tokaji uradalom részévé vált, s ennek hozományaként meghonosodott a szőlőművelés. A Szapolyaiak befolyása révén 1490-ben „oppodiumi”, azaz mezővárosi rangot kapott, tarthattak vásárokat is, aminek az apátság is haszonélvezője volt.

                                                                       


A mohácsi vész után három részre szakadt ország csapongó történelmi szelei különféle uralkodói körök híveinek zászlajait tépdesték az egyre pusztuló építmény ormain. I.Ferdinánd és Szapolyai János hatalmi harcában Szerencs és a tokaji uradalom majd’ tucatszor cserélt gazdát, míg nem Némethy Ferenc, tokaji várkapitány 1557-ben komoly haddal elfoglalta Szerencset, és a monostort, amelynek köveiből erős „castellumot” építtetett. Némethy azonban 1565-ben elesett Tokaj ostrománál, így a város ismét a császáriak kezére került, majd az 1566-os tatárdúlás után szinte teljesen elnéptelenedett. A háborúskodásokban folyamatosan apadó kincstári tartalékok miatt Szerencs várát és uradalmát elzálogosították. Így kerülhetett 1580-ban 4000 forint kölcsön fejében 10 évre Rákóczi Zsigmond szendrői lovaskapitány birtokába Szerencs és környéke. Az új gazda jól sáfárkodott a reá bízott birtokkal. Még az átvétel évében, 1580-ban újabb összegeket hitelezve megkezdte a szerencsi vár átépítését. A 15 évig tartó munkálatok három építkezési fázisra tagolódtak. A Némethy-féle palotát meghagyták, csupán annak övezőfalának vonalán alakítottak ki többszintes palotaszárnyakkal kerített belső udvart. A  ésőbbiekben kelet felé újabb két traktussal, dél felé pedig bástyás külső építménnyel, úgynevezett huszárvárral bővítették az erődítményt. Azt részben fa-, részben kőpalánkkal körbekeríttette, körbeárkoltatta, az árkot megtöltette vízzel, aminek a fölöslegét a mocsárba vezettette, mesterségesen megtartva az ingoványt. A külső várba egy tavon átívelő fahídon át lehetett bejutni. Utóbbi építkezések alkalmával kicserélték a Némethy-féle kőkereteket, kandallókat. Díszes, lábakon álló kályhákat állítottak, és újjáépítették a bábos külső lépcsőt, meg a tornácot. 

 

                                                                                  

 

Közben Rákóczi pályája egyre felfelé ívelt. Volt egri főkapitány, királyi tanácsnok és több megyében ispán. Háromszor nősült. Első frigye során gyámja lett az árván maradt Magóchy gyermekeknek, és így 1602-ig haszonélvezőjévé vált a munkácsi radalom
és Tállya bevételeinek. Második házasságából három gyermeke született: György, Zsigmond és Pál. Eközben Szerémség török megszállása miatt megnőtt a hegyaljai, köztük a szerencsi borok iránti kereslet,  ami megsokszorozta a Rákóczi család jövedelmét. Mindezen forrásokból táplálkozva Rákóczi Zsigmond vagyona és befolyása fokozatosan nőtt, így az évek, évtizedek folyamán a Kamarának nyújtott hitelekért cserébe a szerencsi várban és uradalomban örök tulajdonjogot nyert 1603-ban. Ekkortájt az addig óvatosan politizáló magyar főúr szembeszállt a Habsburg-házzal és rövid idő alatt Bocskai István, és az általa vezetett szabadságharc támogatójaként Erdély gubernátora lett. Nevezetes eseménye Szerencs történetének a városban tartott Országgyűlés (1605. április 20.), ahol a főurak Bocskait Magyarország fejedelmévé választották. Bocskai hálából szabad királyi város címet adományozott Szerencsnek. Bocskai halála után Rákóczi Zsigmond lett Erdély fejedelme, de a megtisztelő titulust alig egy esztendeig viselte, aztán lemondott Báthory Gábor javára, hogy elkerülje a véres belháborúkat. 1608 végén bekövetkezett halálával Szerencs addigi fénykora is véget ért. 

Gyermekei közül György vitte legtöbbre, akit szintén erdélyi fejedelemmé választottak. Bár a szerencsi uradalom nagy része is reá szállt - miután Zsigmond öccse 25 évesen elhunyt, Pál pedig elköltözött az atyai házból - fő családi lakhelyül mégis Sárospatakot választotta, Szerencs pedig gazdasági-stratégiai birtok maradt. A vár ennek megfelelően funkcionált tovább, erről tanúskodik az a féltucatnyi inventum, azaz várleltár, ami ebből az időből fennmaradt. Hadászati jelentőségénél fogva nem kímélték az erdélyi Rákóczi Zsigmond fejedelemség és a Habsburg ház közötti villongások. Magát a Szerencs környéki uradalmat gyakran fosztogatták törökök, németek. 1644-ben a helyi tiszttartó átadta a várat a császáriaknak, amit Kemény Zsigmond seregei kemény ostrommal visszavettek. 1672-től fogva többször Habsburg kézre került, majd a XVIII. század elején az épület újra a Rákóczi-család birtokába jutott. II. Rákóczi Ferenc életének több eseménye kapcsolódik Szerencshez. A Bécsből hazatérő ifjú gyakran szállt itt meg feleségével együtt. Vallomások című önéletrajzi művéből megtudhatjuk, hogy a nyár elejét rendszerint Szerencsen töltötte. 1697-ben itt érte a hegyaljai felkelés híre. Később fontos találkozók, tanácskozások helyszíne volt az ősök kedves vára, ahol a hadvezér 1710. október 5-én járt utoljára. A vár épülete súlyosan megrongálódott a harcok, ágyúzások során, és ugyan felújították, megerősítették, megmagasították, megmaradt birtokközpontnak. Szolgált hajdúk szállásaként, magtárként, szebb napokat látott helyiségeiben ecetet, bőrt, terményeket tároltak. A Szabadságharc leverése után II. Rákóczi Ferenc uradalmai, köztük a szerencsi vár a Kincstárra szálltak, testvére, Julianna csak házassága okán tarthatta meg birtokrészét az Aspermont család tagjaként. A hajdani erődítmény ekkoriban többször is gazdát cserélt, végül a teljes épületegyüttest az Almássyak szerezték meg a XVIII. század közepén. Ők az északi tornyot elbontották, köveiből épült a plébániatemplom, és csupán a keleti szárny három traktusában maradtak lakóépületek. A szerencsi vár utolsó birtokosa a Szirmay család volt, akik a reneszánsz lépcsőt lebontva belső lépcsőházat készíttettek, majd a XIX. század végén a tó felőli oldalon teraszt csatlakoztattak a várhoz. Nagyjából ez az az állapot, ami a mai napig fennmaradt. Az ő koronás-rákos címerük látható a vár több falán. 

                                                                              

 

A II. világháborúban elpusztult a vár teljes belső berendezése, majd államosították és
különféle célokra használták épületét, amíg állapota oly kritikussá nem vált, hogy csak egy sürgős beavatkozás menthette meg. 1968-tól folyamatos kutató-feltáró munka mellett restaurálták, majd 1991. október 23-án adták át rendeltetésének az épületet, amelyben a Városi Kulturális Központ, a Városi Könyvtár és a Zempléni Múzeum kaptak helyet. Utóbbiban a régészeti, néprajzi, helytörténeti emlékek mellett 860.000 darabos (!) képeslap- és ex libris gyűjtemény is található. A hajdani huszárvárban kastélyszálló működik, a vár lovagterme és udvara pedig a város kulturális életének fontos helyszíne.
A 2010-2011-ben történt újabb felújítás során megújult a várudvar, a tetőzet, a kommunális helyiségek, komfortosabbá váltak a lakórészek, és új, nagy légterű közösségi helyeket alakítottak ki. Megújult a recepció a konyha, a gépészet a színházterem és a bástyarészhez épített terasz is. A felújított, korszerűsített épületegyüttes a jövőben kulturális, oktatási és turisztikai célokat szolgál majd és természetesen a Kolompos Családi Táboroknak is központi helyszíne marad. Kívánjuk mindenkinek, ismerje meg minél jobban a vár és a város történelmét, műemlékeit, látnivalóit, amihez ezzel a kis történelmi
összefoglalóval szeretnénk kedvet teremteni. Jó felfedezést!


Timár Sándor - Kolompos együttes

Nos, hol is kezdődjön a történet?

Elvált szülők gyerekeként mondhatnám, mennyit szenvedtem, mert az apám követelt minden apás hétvégén, és balhézott, ha valami porszem került a gépezetbe!

Nem, nem így történt. Apu, mai nevén Papa ugyanazt az életet élte, mint én ma. Hét közben próbák, táncegyüttesek: Bartók, Állami, Gyöngyös, meg egyéb vidéki együttesek, és a többi. Hétvégén pedig az épp aktuális versenyek, fesztiválok, tanfolyamok és egyebek. Nagy ritkán én is a képbe kerültem. Egy idő után – már nem voltam csecsemő – feltettek a buszra, s Apu leszedett onnan, hogy elnavigáljunk Hazaországba. Útközben mesélt. Ma a gyerekeim ezt úgy hívják: fejből mesélt. De annál csodálatosabb meséket sosem hallottam. A Metrón a Népstadiontól a Moszkva térig, a Moszkva tértől az 56-os busszal a Gesztenyéskert utcáig kis kacsákról, nagy kacsákról, kis pipikről, kakasokról, tanyasi állatokról. S ott, a Gesztenyéskert utcánál leszálltunk, hogy egy megállónyit még tartson a mese, s közben az útszéli fák könnyeit – a kisebb-nagyobb – gesztenyéket szedegethessük. A Nyéki útig összegyűlt egy nagy zacskónyi. Azokat én hazavittem, s próbáltam gyufaszálakból megalkotni a mesék szereplőit több kevesebb sikerrel. Azok a kis gesztenyék már elenyésztek, a fiatalságom is már a múlté, de azok a séták örökre a szívembe-lelkembe vannak vésve. Köszönöm a meséket PAPA! S várom, hogy az utánam jövők is megosszanak valami hasonló élményt!

 

Kolompos koncert Temerinben

 

Zombor után Temerinben is telt ház fogadta a magyarországi, autentikus magyar népzenét játszó Kolompos együttest. A helyi színházteremben a temerini, szenttamási, tiszakálmánfalvi és pirosi gyerekek hangosan dúdolták az ismert dallamokat.

A Kolompos együttes 1988-ban alakult, 1990-től kezdve muzsikálnak gyermekeknek, óvodákban, iskolákban, gyermektáncházakban ismertetik meg a kicsikkel a népzene, néptánc és népszokások alapjait. Vajdaságba is ezért érkezett az öttagú zenekar, ahol most a decemberi ünnepkört helyezték előtérbe, mondja Nagy Zoltán, az együttes vezetője.

– Az együttessel egyidőben már megszületett az a gondolat, hogy a decemberi ünnepkörről is mutassunk meg a gyerekeknek sok mindent, a régi szokásokat, a falubeli játékokat. Legfőképp három dolgot emelünk ki ilyenkor decemberben, a kotyolás, amikor megvarázsolják a gyerekek a faluban a tyúkokat, hogy tojjanak több tojást (ez ma nem fért bele a programba), megmutatjuk a Luca széke készítést, a Luca boszorkázós játékunkat, eljátszuk a betlehemes játékot is, ami nagyon vidám. Noha az eredeti szöveget megtartottuk, egy kicsit mai, hiszen a mai gyerekeket kell szórakoztatnunk. Nem az a célunk, hogy valamit bemutassunk, mint a múzeumban, hanem, hogy ott éljék át ők is azt az élményt, hogy nevessenek, szórakozzanak – fejtette ki.

– Az egyik legfontosabb az, hogy szeressük a gyerekeket, másrészt pedig, hogy szeressük azt, amit csinálunk. Mi a népzenét nagyon szeretjük. Ez az alap, és ha ez a kettő megvan, utána már csak meg kell tanulni, hogy hogyan próbáljuk továbbadni a gyerekeknek, hogyan lehet velük megszerettetni. Nem a mi bemutatónk a fő cél, a mosolygás és a tapsok learatás, az a cél, hogy ők ezeket a régi-régi zenéket, játékokat, dalokat és táncokat szeressék meg, valahol a szívükben legyen benn, és ha később hallják, ne utasítsák el, hanem fogadják magukba. Mi mindannyian népzenészek vagyunk és a fellépések során a régen is használatos hangszereket szólaltatjuk meg, mint például az ütőgordont, a furulyát, a hegedűt, a brácsát, a bőgőt, a citerát – tette hozzá a zenekar vezetője.

Barna György a hegedűt szólaltatja meg a fellépéseken, és mint mondja, különösen jó érzés a vajdasági közönségnek játszani: – Itt a Délvidéken, és ugyanez elmondható a felvidéki és az erdélyi közönségre is, közelebb éltek a természethez, a lelki dolgokhoz, ahhoz, hogy egymás szemébe nézzünk, és nem a kütyüt figyeljük. Le tudjuk olvasni egymás arcáról az érzelmeket, itt ezt még nem felejtették el. Óriási élet van itt a fiatalokban, és ez borzasztó nagy kincs. Ez Budepestről azonban nem minden esetben mondható el – hangsúlyozta.

A temerini és a zombori koncertet a Magyar Nemzeti Tanács a belgrádi Balassi Intézet – Collegium Hungaricum, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezte meg.

Ádám Csilla

http://www.vajma.info/cikk/kultura/11544/Kolompos-koncert-Temerinben.html
2016. december 1. [21:18]

Kapcsolódó tudósítás:

Ünnepre hangoló gyerekműsor Zomborban a Kolompos együttessel

 



Értékteremtésből és hagyományőrzésből jeles - A Kolompos együttes előadásán jártunk

 2016-03-19


Forrás: http://www.igenelet.hu/cikkek/ertekteremtesbol-es-hagyomanyorzesbol-jeles--akolomposegyutteseloadasan-jartunk

Szilvási-Kassai Eszter írása az IgenÉLET portálról!

 Értékteremtésből és hagyományőrzésből jeles

Rendkívül kedves, nevelő, tanító, a gyermekek figyelmét maximálisan lekötő előadáson jártunk. A 25 éves Kolompos együttes március idusán számos helyszínen rengeteg kisgyereknek adta át a hazaszeretet és a nemzeti ünnepünk üzenetét. Az együttes minden alkalommal hangsúlyozza: bíznak abban, hogy a gyerekek később tudatosan teszik majd értékrendjükben a megfelelő helyre népi hagyományaink sokaságát, a népzenét és a néptáncot pedig felnőttként is szeretik és igénylik majd. 

 
Most Budapestre, egy óvoda tornatermébe jönnek. A kisgyerekek egész nap lázban égnek, hiszen délután a mulatságé lesz a főszerep. Találgatják, vajon mi lesz az előadáson, kik fognak fellépni, mit fognak mondani, hogyan kell majd táncolni. Ezer és ezer kérdés, és hozzá egy válasz van: Jönnek a huszárok!
 
A Kolompos együttes tagjai a legnagyobb titokban osonnak be az óvoda tornatermébe, hogy felkészüljenek a gyerekek által várva várt eseményre. Amikor pedig az ajtók kinyíltak: sikítozva rohannak be a kicsik, hogy aztán helyet foglaljanak az együttes tagjai előtt a tornatermi szőnyegeken. Tátott szájjal figyelik, hogy milyen hangszereket hoztak magukkal a zenészek: van itt medve hangot kiadó nagybőgő, cica hangon zenélő hegedű és egérke módjára cincogó tambura is. 
 
A kezdeti játék, éneklés és mondókázást követően pedig egy tanulságos mese elevenedik meg a szemünk láttára, melynek a kicsik is aktív résztvevői lesznek. Megjelent ugyanis Levente huszár, akinek szüksége van kis huszárokra és lánykákra is, hogy megvédjék a hazát. Kis kezek tucatjai lendülnek a magasba, mindenki a fejére akarja venni a piros csákót, a lányok pedig a fel szeretnék kötni a piros pöttyös kendőt. A csákóhoz kard párosul, a kendőhöz pedig keszkenő jár. A huszárok esznek, isznak, a lányok sürögnek-forognak, az ételeket alaposan megsózzák, hogy a daliás legények szerelembe essenek. 
 
Huszáros mesejáték
 
A huszárok azonban elindulnak a csatába, a szerelmes lányok pedig sírva intenek búcsút. Leventétől mindenki egy életre megtanulhatta a huszárok legfontosabb parancsát: "Ezt a zászlót soha el ne hagyd, ezt a zászlót kövesd egész életedben!" A gyerekek büszkén lengetik a piros-fehér-zöld zászlót, játszanak a kardjukkal és valóban úgy érezik: nekik most meg kell védeniük a hazát úgy, ahogyan több mint 160 évvel ezelőtt az igazi huszárok tették. A lányok sírnak-rínak, a győztes csatából azonban két nap után hazatérnek a huszárok és elkezdődhet a mulatság.
 
A gyerekek körtáncot járnak, a kis huszárok menetelnek, dobolnak, lengetik a nemzeti színű zászlót, miközben tekeredik a kígyó, aki rétes akar lenni. A mosoly pedig egyetlen percre sem olvad le a kicsi szájakról és a felnőttekéről sem. S hogy mi volt ennek az egy órás előadásnak az üzenete? Nos, talán az, hogy a mi felelősségünk az, hogy a márciusi ifjak továbbra is bennünk éljenek. A Kolompos együttes missziója pedig talán ezúttal is célba ért.

Szilvási-Kassai Eszter
Szilvási-Kassai Eszter