Szép a huszár, szép a huszár, felül a lovára,
Arany mente a hátára, kard az oldalára,
Virágcsokor a csákóján, úgy megy a csatába,
Ne sírj Rózsám, megtérek még a szabad hazába.

 

Ismét elmúlt a tél, ennek ékes bizonyítékaként pár hete az utolsó akciós Mikulások is levonultak a boltok édességes polcairól, hogy süvegüket megemelve, a sok ácsorgástól kissé megfáradva, megfakulva átadják helyüket a vidám színekben pompázó hetyke, húsvéti csokinyulaknak, bárányoknak, tojásoknak és egyéb nyalánkságoknak. Hát, majd jól elfáradnak ők is a kéthónapi ácsorgásban. De ha már itt tartunk, nem értem, miért nem jutott még senkinek az eszébe, hogy február tájékán elárassza a boltokat különféle formájú, minőségű és nagyságú "busó-csokikkal"? Vagy szőrős-morcos busó-figurákkal, játékokkal, busó-álarcokkal, plüss-busókkal, busó-kifestőkkel, kereplőkkel, CD-kkel, DVD-kkel, busó-RPG-kkel? Elvégre a Busójárás, 2009 szeptembere óta mint védendő, megőrzendő hagyomány szerepel az UNESCO által jegyzett "Az Emberiség Szellemi Kulturális Öröksége" reprezentatív listáján. Szóval erről is tudnunk kell, mert ez kimondottan szeretni- és tisztelnivaló magyar (sokác) hagyomány! Ma a telet űzik, kergetik az álarcos szőrmókok kolompolással, kereplővel, láncos bottal, köcsögdudával, a legenda szerint azonban hajdan Mohács török megszállóit késztették pánikszerű menekülésre a megelevenedett ördögök. 
No, de ugorjunk egy évszakkal és néhány évszázaddal előrébb, mert hiszen más elnyomókkal szembeni küzdelmekről is megemlékezünk a kikelet eljövetelekor. Mi szokás szerint ilyenkor "hadrendbe állítjuk" az év más időszakaiban a raktárunkban várakozó huszárcsákókat, mentéket, "borotvaéles" fakardokat, a dobot és az ezredszászlót, hogy a színpadon verbuvált díszes regimenttel elkápráztassuk a fecskefalvi leányokat "Jönnek a huszárok" című mesejátékunkban, amely egy kedves, színes élőkép az 1848-49-es szabadságharc idejéből. 
Jut eszembe: idén a "szabadságharc" kifejezéssel már jóval a megemlékezések előtt - év elején - a napi politikához kapcsolódóan is számtalanszor lehetett találkozni. Politikusok, elemzők, újságírók előszeretettel használták a jelen folyamatokra ezt a történelem-ízű meghatározást utalva a magyar politikai-gazdasági függetlenséget megőrzendő diplomáciai csatározásokra. Nem lenne szerencsés ezen ünnepi hangulatban előcibálni azokat az égbekiáltó szamárságokat, a bulvárpiacon is bóvli kategóriás ferdítéseket, amiket szebb napokat megért kis hazánkkal kapcsolatban összehordtak megvezetett vagy alulinformált européerek tőlünk sok száz kilométerre. De eljátszottam a gondolattal, hogy miképp reagált volna az ilyen hazug vádakra egy szülőhazájára büszke, annak becsületéért életét is áldozó, félelmet nem ismerő, vérmes huszárzászlóalj…
Ma azt mondaná minden civilizált európai, hogy az bizony csúnya önbíráskodás lenne (ha például egy Hadik-féle offenzíva - melyről a tavaly ilyentájt írtam - megsarcolná Berlint). Sokan viszont úgy gondolnák: "na, ez az igazi magyar virtus, hajrá!" Az bizonyos, ma más eszközökkel és más "szabályok" szerint (vagy épp a szabályokat nélkülözve) vívják ezeket a csatákat. Az is látható, hogy amint a múltban, úgy a jelenben is a szabadságért folyó küzdelem nem áll meg egy ország határainál, mert a szabadság eszméje egyetemes, nemzetek feletti érték, és ahogy 1848-49-ben úgy a mai világban is szép számmal akadnak követőink, támogatóink. Mint említettem, ma már a diplomácia harcmezején fényes üvegpalotákban öltönyös-nyakkendős hölgyek-urak laptopokkal, okostelefonokkal felfegyverkezve vívnak indulatos szócsatákat törvényekkel, paragrafusokkal, sok esetben bődületes valótlanságokkal dobálózva, tolmácsok hadának közreműködésével és globális médiahátországgal.