| 2006-11-30 |
| Néptáncos lettem |
| Mondom: néptáncos lettem! Hát voltam már ez-az, de néptáncos – az még nem. Ha netán kétségem is lenne, elég csak körbenézni. Mert ez egy igazi öltöző, a fogason már ott lógnak az igazi mellények, a sminkasztalon igazi széki kalapok… a bekészített sör (az is igazi, köszönjük!) pedig végképp meggyőz. Itt lesz valami. |
 |
| Móczár Gábor - Az apák |
| Valami olyan, ami még nem volt. Néptáncos lettem. De más néptáncosok is vannak itt. A tükörben apák, méregetjük egymást - nem mintha nem ismernénk egymást 2-3 éve -, de most EZ - ez azért más. Legfőképp azonban magunkat nézzük. Tulajdonképpen „de jól nézünk ki”… ez a kék mellény, szalmakalap (miért is nem lehet így munkába menni?)Mert mondanunk sem kell, ez a nap ünnep.
Ünnep, hisz néptáncosok lettünk! Ugyan a repertoár még rövid – majd’ 3 perc 40 másodperc -, de milyen 3 perc 40 másodperc! Fergeteges. Egy ideje készültünk rá. Ha innen nézem, egy hónapja, ha onnan, több mint egy éve. Egy éve még nem voltunk „igazi néptáncos”. Két éve pláne. Akkor, 2004-ben Szerencsen, az első táborban volt egy amolyan „hej, ha én is köztetek lehetnék, aranyos vitézek, szép magyar leventék” sóhaj, amit Levente (az igazi!) megneszelt. És azt mondta, nem kell erre születni, meglássátok. És a tavalyi második táborban már megtettük az első lépéseket/csapásokat, széki sűrű tempó képében. Levente hitt abban, hogy ez meglesz, mi meg elhittük neki. Ez a hit kapta az „Apák tánca” nevet. Az idei táborban már volt honnan folytatnunk, hisz láttunk már férfitáncot. Levente átadta a stafétabotot Orosz Tominak, mivel gondolta, a dolog már önjáró – és ebben is igaza volt. Tomi remek munkát végzett – persze könnyű ilyen „alanyokkal”. A rutint lelkesedéssel pótoltuk. Minden nap gyakoroltunk, mindennap folyt rólunk a víz – és persze mindennap folyt belénk a sör. Aztán táborzárón megmutattuk az anyáknak, hová jutottunk. Nem mondták, „apa, inkább hagyd abba…”. Mi apák azzal búcsúztunk, hogy mivel ez jó, sőt mi több, nagyon jó, a két tábor közötti időben is kellene találkoznunk. A találkozást felgyorsította a 2006. november 18-i Kolompos-felkérés, hogy a Vitéz Levente lemezbemutatójára szeretnék színpadra tenni az Apák táncát. A keddi októberi őszi esték a próbateremben értek bennünket, leginkább Budakeszin jártunk össze… és gyakoroltunk, gyakoroltunk. Új apák is jöttek, tanultak, élvezték. Mikor hazaértünk, a család már aludt (köszönet az anyáknak). És most itt vagyunk, mi néptáncosok. Fejünkön szalmakalap, mellünkön kék mellény, lábunkban széki sűrű és ritka tempó - és az ott egy igazi színpad. Ahogy hiszem, részünkről ez már nehezen abbahagyható. Férfitánc pedig – mint a tenger! És kinek kedve van, bátran elkezdheti – az élő példa mi magunk vagyunk. Mi, néptáncosok! Szonda László Fontos utóirat: Elkezdeni, pedig úgy lehet, hogy írsz egy mailt az orosztom@t-online címre, és tárgyként beírod, hogy „Apák tánca”, mindenről értesítünk. |
Néptáncos lettem
