2013-03-12 |
Márciusi ifjak |
"Szent Gergely doktornak" napján, nemzeti ünnepünkhöz közeledvén számos gondolat igyekszik elsőbbséget szerezni magának, hogy figyelmünket olyan előttünk járókra vesse, akik életükkel példát mutattak, cselekedeteikkel történelmet írtak. |
A krónikás leginkább két olyan helyzetet ismer, ami megnehezíti az életét: ha túl sok a mondanivalója, avagy ha nincs neki. Mert a krónikás figyeli a világ rezdüléseit, s egy végtelenül hömpölygő folyamat részeseként igyekszik közvetíteni, vagy épp formálni azt. A fenti bevezetés is sejteti, hogy a még törékeny, de már pezsdülni vagy még inkább pezsdíteni szándékozó tavasz első hónapjában idén számos jeles nap és esemény és megemlékezni való akad a Nőnaptól Húsvétig. Ezek közül kettő igen szeretett és megbecsült darabja a Kolompos repertoárnak, s bizony a közös bennük az, hogy mindkettő ifjú emberekről, ifjú emberekhez szól. Szent Gergelyt a keresztény egyház egyik legkiemelkedőbb vezetőjeként tartják számon. Tehetős arisztokrata családba született, szülei a legjobb iskolákba járatták, értett a kereskedelemhez, közigazgatáshoz, pénzügyekhez, tanult jogot, s jártas volt a retorikában, dialektikában. Ifjú éveiben megismerkedett a Szentírással, amely egész életpályáját meghatározta. Igaz, csak 14 évet töltött a keresztény egyház élén, de egy teljes életre való munkásságot vállalt magára, amit sikerrel véghez is vitt. Vezetése alatt megerősítette Róma és a keresztény egyház pozícióit egy olyan viharos korban, amikor a hajdani Római Birodalom romjain barbár törzsek és a rivális Bizánc marakodtak, s amikor természeti csapások, járványok és éhínség tizedelte a lakosságot. Örökölt vagyonát szétosztotta a szegények közt, ő maga pedig a lehető legpuritánabb módon élt. Megreformálta a közigazgatást, ezzel együtt az egyházi birtokokat szigorú ellenőrzés alá vette, így a 400 ezer km²-nyi terület (ez négy Magyarországnyi!) gazdasági hozadéka onnantól a kincstárat gyarapította. Most azonban nézzünk utána már egy következő kornak és korosztálynak, melyet történelmi értelemben is márciusi ifjakként ismerünk. Ők azok, akik utcák, terek névtábláiról, közintézmények pecsétjeiről köszönnek vissza szerte a Kárpát-medencében, nap mint nap (Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Tompa Mihály, Arany János, Irinyi József, hogy épp csak a belvárosiakat említsem). Ők azok, akiknek cselekedeteiről, történelmi szerepéről, könyvtárnyi emlékezet gyűlt már össze, melyből egy-egy vékonyka szelet a tankönyvekbe is belekerül. Ők azok, akik koruknál fogva híján voltak a félelemnek, akik baráti társaságként egymást túlvállalva, túllicitálva igyekeztek a halhatatlanság felé. Többségük irodalmár volt, akik kávéházakban, és a szerkesztőségekben adták tovább a híreket egymásnak, s tervezgették az eseményeket, melyek aztán önálló életre keltek. Hasonlatos ez a mai kommunikációhoz, csak ma minden sokkal gyorsabb, és sokkal manipulálhatóbb, beleértve az ifjúságot is. Megpróbáltam párhuzamokat keresni az egyetemfoglaló huszonévesek a Parlament előtt tomboló tizenévesek és azok közt, akik (Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál, Tompa Mihály, Arany János, Irinyi József, hogy épp csak a belvárosiakat említsem) az utcanév táblákról némi iróniával mosolyogtak le rájuk. Mert 165 éve a márciusi ifjak egy olyan forradalmi eseménysorozat részeként indultak el a pesti utcákon, mely folyamat végigdübörgött egész Európán, és több helyütt visszafordíthatatlan változásokat hozott, példának okáért hazánkban is. Az 1848-as pesti tavasz gyújtóbombája az a néhány tucat fiatalember volt, akik ha egész pontosan nem is tudhatták, de minden bizonnyal sejtették, hogy "a forradalom nem játék", és bizony a márciusi ifjak közül sokan nem ágyban, párnák közt haltak meg, hanem ott maradtak ifjú hősökként a csatamezőkön, akik egy élhetőbb hazáért adták oda a legtöbbet, amit ember adhat, az életüket. Amikor rájuk gondolunk, amikor őket ünnepeljük, csak azt üzenhetem apaként, s magyar emberként a mostani gyerekeknek: fiúk, lányok, hideg a flaszter, menjetek haza, ne piszkítsátok be divatos ruháitokat és a márciusi ifjak emlékét. Inkább emlékezzetek együtt csendesen, őszintén, tisztelettel. Méltóságteljes ünnepet kívánok!
Timár Sándor |