2010-09-13
„Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen…”
Orosz Tamás emlékére
Nagy fájdalom elveszíteni egy remek embert – a szülőnek egy fiút, a feleségnek egy szerető hitvest, a gyermekeknek egy apát, s nekünk egy jó barátot, aki méltatlanul keveset, mindössze 41 évet élhetett e világban. Emléke azonban tovább él valamennyiünk lelkében.
tomi_bogovel.jpg
Orosz Tamás 1969-2010.
Ez a vonat 2010. szeptember 1-én indult utolsó útjára, és magával vitte kedves régi jó barátunkat, Orosz Tamást olyan messzeségekbe, ahonnan nem lehet visszatérni…

Nem tudom a pontos dátumot, amikor Tamás és együttesünk útjai először találkoztak. Lehet már vagy tíz esztendeje is, hogy az erzsébetligeti táncházunkban megjelent egy szimpatikus fiatal család… - energikus szülők, aranyos kicsi leánykák… Apa és anya - emlékeimben kutatva, mintha ismerősök lettek volna - mert ugye sokszor van olyan érzésünk, hogy velük már biztos találkoztunk valahol. Talán egy táncházban, vagy valami fesztiválon, néptánctáborban, vagy csuda tudja hol. Ki is derült hamar, hogy az Orosz családtól nem idegen a néptánc, sőt, patinás táncos múltra tekinthetnek vissza, amit később kamatoztatni is tudtunk a Kolompos táborokban is, hiszen Tomi lett az „Apák Tánca” atyja.

Hogy is volt ez az Apák-tánca? Az egész talán egy ártatlan kis esti mulatsággal indult az egyik tábori éjszakán, amikor előkerült a híres-neves Orosz Tomi-féle mézes pálinka, majd felsírt a hegedű, s dal dalt követett. Végül szakadó verejtékig és hasadó hajnalig tartott a „legénykedő-legényes” táncmulatság a „bennfenteseknek”, mármint azoknak, akik ismerték a lépéseket, táncokat. Felmerült a kérdés, hogy ezeket a nagyon mutatós férfitáncokat a „civileknek” is meg kellene tanítani. Orosz Tamás és Szonda László elhíresült „szópárbaja” – hogy erre születni kell – végül baráti megegyezéssel zárult, s sikeres útjára indult az „Apák Tánca” program a táboron belül. Első évben Szántai Levente, majd utána két éven keresztül Orosz Tomi tanította az érdeklődő apukákat a legszebb férfitáncokra. Később az apák tudásszomja illetve Tomi közösségteremtő munkája nyomán az Apák Tánca próbák évközben is tovább folytatódtak Budapesten egészen Tomi megbetegedéséig.

Hosszasan sorolhatnám ennek a kezdeményezésnek a visszhangját, felhajtóerejét, de ez csak egy momentum volt, a sok közül, amiért Orosz Tomit nagyon nagyra értékeltük… Mert nemkülönben szerettük közvetlenségéért, a hagyománytiszteletéért, a táncos-nótás kedvéért, s mert tudott okos dolgokat mondani, szeretett élni, mulatni és mulattatni. Óriási optimizmus és vitalitás lakozott benne, ami a legvégsőkig kitartott… Szerette a megmérettetéseket, a hivatásában is mindig magasabbra tette a mércét, ám az utolsó, legnagyobb kihívás nem erről szólt…

Váratlanul jött súlyos betegsége tragikus hirtelenséggel döntötte le a lábáról, de ő nem adta fel… sokáig küzdött, hónapokkal túlszárnyalta az orvosok jóslatait, míg nem felsőbb akaratra „fel kellett szállnia arra a vonatra”, amit kedvenc nótájaként életében sokat megénekelt…

Nagy fájdalom elveszíteni egy remek embert – a szülőnek egy fiút, a feleségnek egy szerető hitvest, a gyermekeknek egy apát, s nekünk egy jó barátot, aki méltatlanul keveset, mindössze 41 évet élhetett e világban. Emléke azonban tovább él valamennyiünk lelkében.

Ezzel köszönjük meg neki, hogy itt volt, velünk volt, és hogy ebből a rövid, de sikeres 41 évből ennyire sokat tudott áldozni reánk, a barátaira, a Kolomposokra és az apákra, akik egy örök útravalót kaptak tőle…

Köszönjük Tomi! Ég Veled!

Timár Sándor