2005-09-01
 
Elhalasztotta a Kolompos együttes a „Vitéz Levente” lemezfelvételét (Foto: Komoretto Gábor - Millenáris 2005-07-16
komoretto_1.jpg
 

Módosult a megszokott nyár végi, kora őszi menetrendünk. Már negyedik éve, hogy a Kolompos együttes augusztus végén „bevette” magát az erzsébetligeti stúdióba és elkészítette soronkövetkező lemezét. Egyszer egy királyfi, Furulyás Palkó, Jönnek a huszárok, Én elmentem a vásárba. Így volt ez szépen, annak rendje s módja szerint. Idén is ezt terveztük, csakhogy… De ne vágjunk a dolgok elébe.

Szépen csordogált minden, mint a patak a maga medrében. A szokásos előkészületeken túl voltunk, lemez összeállítás, ötletek, elképzelések összegyűjtése, hangszerelések, próbák, stúdió lefoglalása. Mégis az utolsó pillanatban úgy határoztunk, hogy jövőre halasztjuk a lemez megjelentetését. Hogy miért? Hát, íme a magyarázat:

Tavasszal a sok-sok szereplés mellett akadt elég tennivalónk. Új honlapunkkal kapcsolatos egyeztetések, az „Én elmentem a vásárba” DVD kiadása. Két új klubot indítottunk el: a Benczúr Házban és a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központban. Aki járt a gödöllői táncházban, megmondhatja, hogy nem kevés szervezői munka kellett ahhoz, hogy ilyen szép körülmények között fogadhattuk a közönségünket. Külön köszönet illeti ezért a díszítőket, a halásztelki Pöcök Kulturális Egyesület tehetséges tagjait! Még fel sem ocsúdtunk, és máris „nyakunkon volt” a második Kolompos Családi Tábor szervezése. Mondhatná valaki: olyan jól sikerült az első, mit kellett ezen még szervezni? Valóban, kezdetben mi is így gondoltuk, de a sok-sok érdeklődő, jelentkező, a megnövekedett létszám mind új helyzetet és megoldandó új feladatokat teremtett. Két Tv-szerepléssel, két reggeli műsorban, az M2-n és a Duna Tv-ben, vidéki utazásokkal: Sopron, Mosonmagyaróvár, Alcsútdoboz, Szerencs, Bécs, Jászapáti, Lakitelek, Etyek, Dunaújváros, Pilis, Eger, Páty... ilyesmivel múlattuk az időt.

Hát így történt, így esett, hogy a medve éhes lett… a Kolompos meg jó fáradt mikor arra került volna sor, hogy a következő két és fél hetet intenzív felkészüléssel, lemez-próbákkal töltsük. Úgy éreztük, hogy, még nem pihentük ki a tavaszi fáradtságot sem. Arra gondoltunk, ha azt szeretnénk, hogy ne szakadjon meg a sorozat, ne erőltetssük minden áron a CD-felvételt. Legyen az ötödik is olyan szépre, kedvesre formálva, mint az eddigiek.

 

Reméljük, hogy majd a kicsi kritikusaink véleményükkel utólagosan igazolják elhatározásunk helyességét!

Hát így nem készült el a „Vitéz Levente”, de ahogyan a címben van, ami késik, nem múlik!

- NMZ -

2005-05-02
 
Úton, oda-vissza!

"Tegnap hajnalban megtudtam, mi az, hogy széki négyes. Nem a szó, nem a lépés, hanem a lélek. Jobbomon Ági, bal oldalamon barátom felesége. Mi fiúk fogjuk egymást, a lányokkal röpülünk..."

eskuvo.jpg
 

37-es út. 2004. július 4-e, kora délután. Az idő gyönyörű, az az igazi júliusi hőség is elkerül bennünket. Utazunk. Nem sietünk. Én vezetek, de holtfáradt vagyok. Huszonéve nem éreztem ilyet nyaralás után. Szerencs mögöttünk, az út nyílegyenes. Család a kocsiban, a két lány szokatlan csendben hátul, meg sem szólalnak. Ági lemeze szól. „Hazám, hazám, csendes hazám …”. Már nem először hallgatom — mégis, most és itt, ebben a magam csinálta csendben elerednek könnyeim.

Ez eszenciája valaminek, amit még most is nagyon nehezen fogalmazok meg. Ágit már hallgattam, zenét már játszottam, Kolompost már láttam, a tánc pedig? Hát igen, az valami különleges, eddig érinthetetlen … de itt valami oly különös, oly szép volt és oly jó időben talált meg. Tegnap hajnalban megtudtam, mi az, hogy széki négyes. Nem a szó, nem a lépés, hanem a lélek. Jobbomon Ági, bal oldalamon barátom felesége. Mi fiúk fogjuk egymást, a lányokkal röpülünk. Olyan, mint egy mozifilm: kamera a szereplőkkel együtt mozog, a külvilág már csak elmosódott vonalak. Én ülök a vászon előtt, nézem az arcokat Már semmi nincs, csak mi és a zene hallatszik át. Jó nézni őket, őket, a „régi” táncosokat, akik most vezetnek be egy másik világba. Nem tudom, hogy és miként élik meg — nekem életem feledhetetlen pillanata.

Könnyek? Már nem is akarok gátat szabni ... jóideje érzem magamban, mit másokon is megtapasztalok — a férfiembert az idő nem csupán keményíti, hanem érzékenyebbé teszi. Így 40 felé annyi minden megtalálja az embert — jó és nehéz egyaránt.

Meg kell érni, meg kellett érnem rá. Erre is. Most már tudom, ismeretlenül erre készültem két éve. Két éve, mióta gyerekeim, barátaim, ismeretlen ismerőseim hozzásegítettek ahhoz, hogy magamba zárhassam azt, amit mindig is megtehettem volna, hisz ott volt mellettem, még a kezem sem kellett volna kinyújtanom érte. Népzene, néptánc. Idegen nem volt sosem, de ismerősnek sem mondhattam volna. Olyan látlak-láttalak, de köszönni azért nem köszöntünk. És egyszer csak eljött életembe az a különös lelkiállapot, amikor a sors úgy gondolta, hogy megint egy fontos szálat ad a kezembe.

Ezt éltem át az első Kolompos Családi Táborban. Szándékos, hogy nem kaptam, hanem éltem, mert nélkülem ez nem ment volna. De nélkülük sem. Nagyszerű és egyszerű emberek, akik az oviban, a Fonóban és egy hete is még csak „a Kolompos” volt. (No jó, Levente azért Levente volt már akkor is, lányaimnál afféle „Levente, az isten”. Mára már a félisten „szint” is veszélyben, hisz lett Zolink, Gyurink, Gáborunk, Sanyink is.)

Különös, ahogy a sors adott valamit, egyszersmind azt is megkövetelte, hogy én is adjak. És most már biztos vagyok abban, hogy az a nagy közösség, amiben én egyvalaki voltam, ebben hozta a legtöbbet.

A különlegesség érzése mindig jó, a „különbül másoknál” érzete igen erős bennünk. De az itt eltöltött idő alatt megfogalmazódott bennem, hogy a szerencsi egy hét nem azért volt jó, vagy különleges, vagy egyszerűen csak „más”, mert mi magunk jobbak vagy különleges emberek lennénk, nem azért élvezzük egymás társaságát, mert az átlagosnál erősebb motivációk élnek bennünk egymás megismerésére, hanem azért, mert ez a bő hét kinyitott bennünket annyira, hogy közel kerülhessünk egymáshoz. Tudtunk gyermekien örülni, mélyen szeretni, ismeretlenül mosolyogni és megszólítani, mindazt átélni, amivel együtt sokkal jobban lehet élni, és amire ki tudja, lesz-e mostanában megint lehetőségünk?

Egy Opel előz. Biztos siet. De mégsem! Mit előz meg akkor, ha most meg nem megy? Máskor… ugyan, mit bánom én! De akkor látom, kollééégaaa! (Apa-kolléga!) Igen, vele is beszélgettünk egy fél éjszakát! Vadul integetünk egymásnak, mintha ezzel is sikerülne egy kicsit kitolni a táborvéget.

Visszazökkenek.

Vendégek is voltak, akik velünk töltöttek néhány napot. Herczku Agiról már volt szó, de velünk volt Gyebnár Laci a párjával és Benedek Kriszta is, meg Sanyi prímás öccse, Bubu is. Krisztával kezdtük, aki kedvességével azonnal levette gyermekeimet a lábáról (ő az, papi? — igen, tudod, „édesanyám rózsafája”). Aztán jött Laci, aki agyondícsért bennünket a felnőtt tánctanulás során, ráadásul el is hittük neki! (Persze, aki ilyen hihetetlen pedagógiai érzékkel és biztos tudással a lábában tanít, lehet-e csodálkozni?) És lehet-e feledni azt az estét a várban, melynek során egy olyan toborzót csináltatott velünk, hogy alig tudtunk kettőt lépni a nevetéstől? Bubu — egy „nagy” ember nagyon finom kézzel — de jó, hogy volt! Hány estét végigvirrasztott velünk, hogy ne legyünk zene nélkül! Ági, aki dalt, táncot tanított, akivel jókat beszélgettünk és aki hajnali háromkor kért elnézést tőlünk, hogy ő most már lepihenne. De addig! Együtt ettük a szalonnás-zsíroskenyeret! (Ugye, már csak rágondolni is … Isteni volt!) Számomra különös élmény volt látni az ő „átalakulásukat”. Mi volt bennük a közös? Persze, a Kolompos-kapcsolat, de ezen kívül? Az, hogy mindannyian húzták az időt. Húzták, amennyire lehetett. És igen, magunkra vettük, hogy miattunk. Mert jól érezték magukat. Egyedül Laciék nem tudtak most maradni — ők viszont jövőre ötödmagukkal feliratkoztak táborlakóknak! Ági „átíratta” vonatjegyét, Kriszta meg nagymamástul tért vissza a tábor végére. Mindez megerősített bennünket, hogy amit belülről hiszünk, az kívülről is látszik.

Nagyon sok kisgyerek volt, ovis-kisiskolás korú. (Tán mondható, hogy Kolompos nemzedék?) Ők vajon mások, mint a többi gyerek? Nem hiszem, hogy ez számítana. Viszont ők láttak, láthattak boldog apákat és anyákat, láttak önzetlenséget, láttak nyugalmat. Láthatták szüleiket énekelni, megszenvedni örömmel egy-egy lépéssorozatért, majd aztán táncolni is. Nekik remélem már természetes lesz. Ha megjósolható, ők együtt öregednek majd ezzel a táborral, és pár év múlva már nem az anyák-apák várják, hogy gyermekeik aludni térjenek, hogy mehessenek mulatni, hanem a lányok-fiúk fogják lesni, hogy mikor fáradnak el a szülők, hogy aztán eljöhessen az ő idejük. És titkon remélem, hogy lesz azért egy-két este, egy-két lopott óra, mikor a lányaimat majd táncba vihetem. Ha már egyszer lányos apa vagyok...

37-es út. 2004. július 4-e, kora délután. Zene továbbra is szól, de már mosolygok. Olyan vágyakozás-féle.

Már valamikor 2005. június vége, egy délelőtti nap. 37-es út, Szerencs felé.

De ez már a krónika egy újabb fejezete!

 

2004. július 4. - Szonda László -

2005-04-25
 
A Táltos Családi Kör meghívására Mosonmagyaróváron szerepeltünk. Óvodásoknak, iskolásoknak és végül családoknak játszottuk el sok tavaszi muzsika mellett, az "Egyszer egy királyfi" történetét.
csodaszarvas.jpg
 

A Piarista Iskola és a Fehér Ló Közösségi Ház adott helyet a koncerteknek, melyeket a családi kör két "aktív anyukája", Élő Dorottya és Trauttwein Éva szervezte.

Az előadások sikere, a két szervező eltökéltsége és a közönség kedvessége a biztosíték arra, hogy a Kolompos együttes a közeljövőben többször is megfordul majd Mosonmagyaróváron.

A gyerekek ajándéka: "Szeretettel a Kolompos együttesnek a Katica csoporttól. Ez a kedvenc játékunk! A csodaszarvas vadászat."

(Mosonmagyaróvári Kékcinke óvoda, az ötéves Vass Eszter rajza)

 
2005.04.06.
 

(Mit elindult?! Dübörögve berobbant)

Izgulva vártuk a négy órát, a táncház kezdetét. Vajon hányan leszünk? Gyönyörű idő, kellemes vasárnap délután, Budapesten a 24. Táncháztalálkozó soha nem látott tömegeket vonzott. Magunkban megegyeztünk: első alkalommal nem kell, hogy sokan eljöjjenek, majd beindul ez később...

Négy előtt öt perccel már érződött, hogy rosszul gondoltuk. És négy órára olyan sokan lettek a vendégek, hogy a jegyszedő néni nem bírta a tempót. Segéderőt kellett bevetni, hogy egy kicsit csökkenjen a sorállás. Elfogyott a 150 jegy, végül is kettőszáztizenvalahányan, negyedórás csúszással kezdtük a táncházat.

Ez a nagy érdeklődés és maga a gödöllői Kolompos Mulatság léte köszönhető sokmindenkinek. Elsősorban a Petőfi Sándor Művelődési Központ azon munkatársainak, akik hittek abban, hogy Gödöllőn igen is, van igény erre. Köszönhető a sok-sok anyukának, apukának és csemetének, akik ily nagy szeretettel fogadták a táncházat és fogadták a Kolompost. Legmerészebb álmainkban sem gondoltunk arra, annyian leszünk, hogy a művelődési központ legnagyobb táncterme is majdnem kicsinek bizonyul. És végül köszönhető, egy kedves csapatnak, a halásztelki Pöcök Egyesület tagjainak, akik feldíszítették a termet. Hatalmas, színes textíliákból, varrott, kitömött virágokból, faágakból varázsoltak nekünk igazi tavaszi táncház-ünnepet. Helyesbítek, nem nekünk, hanem a gyerekeknek. Hogy azt érezzék a kicsik, ebben a muzsikálós-varázs-erdőben nem csak a dalok, a táncok, a bolondozások, vannak értük, hanem még a fákról is, a mikrofonállványról is mosolyognak rájuk a virágok.

Ha a gyermekek ezt így nem is tudják megfogalmazni, reméljük, a szülők érzik, hogy amit lehet, igyekszünk megtenni a kicsikért. Benedek Krisztina kedves éneke, Szántai Levente játékos tánctanítása, a Kolompos hangulatos muzsikálása mind, mind ezt szolgálja. De cserébe nem kérünk keveset! Azt, amit már eddig is sokat, rengeteget kaptunk. Szeretetet.

– NMZ -

 
 
2004.09.11.
 
Akik figyelemmel kísérik a Kolompos együttes egész éves munkáját, jól tudják, hogy az utóbbi három esztendőben minden nyarunk lemezkészítéssel ért véget Így történt idén is.

Különleges jubileum jegyében fogant negyedik lemezünk: 2004. augusztus 20-án volt éppen 15 éve, hogy az akkor még csak néhány hónapja létező új formáció, ami a Kolompos nevet viselte, megkapta a kitüntető "Népművészet Ifjú Mesterei" címet. Ennek alkalmából megidéztük a fél emberöltőnyi múlt legjelesebb pillanatait, muzsikáit, emlékeit. Az akkori megmérettetés, a "mesteri cím" elnyerésének egyik fontos momentuma volt az a zeneszám, ami hallható lesz majd az idei CD-n is, s aminek a címe: "Templomkerítésben". Külön érdekessége ennek a feldolgozásnak, hogy ezzel végigtarolta az akkori Kolompos együttes fél Európát, sőt, ezzel a dallal felkerültünk egy táncháztalálkozós lemezre is. Most átdolgozott formában újra hallható az első "Kolompos sláger".

Hasonlóan meghatározó a múltunkat tekintve az az idei lemezen hallható három kis mese, amely közül az egyik - az "Én elmentem a vásárba" - az első olyan dal volt, amit a gyerekeknek el is játszottunk. Innentől számítható a Kolompos együttes "interaktivitása", ami az első időkben abból állt, hogy "elmutogattuk" a dalocskában szereplő állatokat. Ma már - Leventének, a táncosunknak köszönhetően - egy teljes mese tartozik ehhez az énekhez, kiskocsival, csillagfényes utazással, ajtónyitogatással...

Ugyanilyen patinás múltra tekint vissza a "Medvés mese" is. Ezen keresztül mutatjuk be a mai napig is a gyerekeknek hangszereinket: a "Medvét" (bőgőt), a "Kutyát" (brácsát), a "Macskát" (hegedűt) és a "Kisegeret" (tamburát). Ezt most egy szabad verses történet formájában jelenítjük meg.

Több mint tíz éves múlttal bír harmadik (szüreti) mesénk alapja is, ami egyetlen rövid, szőlőőrző dalocska, a "Haj, madár, haj!". Ezt továbbgondolva született meg a "seregélyes mese", illetve annak zenei háttere, magába foglalva a gyermekek egyik kedvencét, a "Csip-csip csóká"-t is.

Még a "múlt évezredből", vagyis tizenöt éves zenei múltunk utolsó harmadából - 1999-ből - származik az a két feldolgozás, ami leginkább a világzenét kedvelők szívét dobbantja meg majd. Ezek közül az egyik az "Ekete-pekete cukota pé", ami egy "halandzsa-mondókára" komponált ritmikus, sodró muzsika sok effektussal, a másik pedig a lírai hangvételű, Fecske Csaba költőbarátunk által írt "Tündér" című vers megzenésítése.

Természetesen a Jelen sem maradhat ki idei lemezünk zenei anyagából, olyannyira nem, hogy az I. Kolompos Családi Tábor egyik nagy slágerét, a "Megy a kocsi Valkóra" címűt is feldolgoztuk, mégpedig egy különleges, játékos formában. Segítségünkre volt a magyar népzene gazdagsága, változatossága, ugyanis ebbe a zeneszámba beleszőttük a címadó dalocska egy változatát is, s ebből kerekedik aztán a lendületes befejezés.

Mindent összevetve idei lemezünk egyféle almanach, ami hallhatóvá teszi a múltat és a jelent, remélhetően mindenki számára sokszínű, érdekes formában.

- T.S. –

Kolompos Hirlevel
Egyszervolt.hu