2012-01-05
Bort, búzát, békességet!
Adjon Isten füvet, fát,
tele pincét, kamarát!
Sok örömet e házban,
boldogságot hazánkban
ebben az új évben!

Bort, búzát, békességet,
fát, füvet, feleséget,
diót, disznót, derelyét,
pénzt, paripát, pecsenyét,
ebben az új évben!
szulinapamillenarisban.jpg
Szülinapi köszöntő a Millenárisban
Sok éve történt, hogy az egyik jó ismerősünk meglepett bennünket egy hatalmas, karvastagságú gyertyával. Sokáig fogalmunk sem volt, vajon mire is lehet használni egy ilyen gigantikus viasztömböt, amiről csupán annyit sikerült megtudnunk, hogy a kanócának nem tesz jót, ha csak rövid ideig ég. Így aztán felkerült a hűtőszekrény tetejére, mert a gyerkőceink akkoriban szentül hitték, hogy az égő gyertya kizárólag arra való, hogy elfújják. Aztán most néhány napja, a két ünnep között egy reggelen arra a szilárd elhatározásra ébredtem, hogy Szilveszterkor gyertyát fogok gyújtani. Igaz, ez nem szokás, mert az év utolsó napján hatalmas csinnadrattával kell elűzni a gonosz, ártó szellemeket az ősi regulák szerint. Ebben nem is volt hiba, mert idén is szinte háborús hangulat uralkodott "odakinn" robbanásokkal, villózó fényekkel, igaz, a korábbi évekhez képest elenyésző trombitaszót hallottam (ma már mindenki áttért a petárdára). Sebaj, én az elhatározásom szerint meggyújtottam "idebenn" a roppant méretű gyertyát, hogy ez a nagy fehér hunyorgó óriás vigye át a Fényt és a Melegséget, a mi kis családi tüzünket az Óévből az Új Esztendőbe… Először kicsit füstölgött, amikor este nyolc óra tájban életre keltettem, fénye imbolygott a finomságoktól roskadozó ünnepi asztalon, de aztán vidáman táncolt egész éjjel.

Mi pedig egy jót "buliztunk" – kipróbáltuk újra a karácsonyi társasjátékokat és még filmet is néztünk, nem is egyet, hanem kettőt! Aztán ahogy telt múlt az idő, úgy fogyatkoztunk, s miután a "jövőt" az aprónépet felvittem, feltereltem az alvóhelyére, kicsit elmerengtem a múltról, s töprengtem a jelenről, meg a most következő teendőkről.

A gyertya lángja különös árnyakat rajzolt a frissen festett fehér falra. Mintha a régmúlt rettegett képei elevenedtek volna meg: háborúk, éhínség, pusztulás. Talán sokat ettem, talán több volt egy pohárkával a finom borból vagy az a két kis pohár pezsgő ártott meg? Lepergett előttem 2011 katasztrófafilmje: földrengés, szökőár, árvíz, aszály, Fukushima, forrongó Közel-Kelet, görög, ír, olasz, portugál, olasz, spanyol válság, leminősítések, és Amerikából Európa, Európából Magyarország felé indított monetáris háború, stb. Szerencsére azonban Hollywood él, születnek cellulózra festett új csodák és az álomba ringatott USA mindenképp élni akar, bármi áron. Közben egyre feszül a hajdani perzsa domínium és Észak-Korea is új utak előtt áll. A BRIC országok immáron a világgazdaság tetemes részét uralják, vagyis nehéz megmondani, mit hoz a holnap.

Mindehhez képest Pista bácsi a magyar végeken már tavasszal is csak akképpen tudott válaszolni a Világ kihívásaira, hogy az anyaföldre hatalmasat sercintve egy cirkalmasat káromkodott - hogy miért, arra még visszatérek, hiszen jó oka volt rá -, aztán megtörölte homlokát, s egy kicsit pihegve rátámaszkodott a kapájára. Javaslom, mi pedig támaszkodjunk a Pista bácsikra, akik száz éve még mozgatói voltak a magyar gazdaságnak. Azokra a józan gondolkodású, hozzáértő magyar parasztemberekre, akik nem dobtak el kapát, kaszát, mikor azt mondták, új világ jön, plázába magyar, hanem folytatták azt, amihez értenek, és amihez mindenkinél jobban értenek. Képzeljük csak el, ha egy napon valami oknál fogva megszűnne az elektromosság, nem működnének a benzinkutak és az élelmiszerboltok, akkor a Pista bácsik nélkül egy-kettőre éhen pusztulnánk. Ugyanez érvényes Józsi juhászra is, aki a száguldó világ mellett csigatempóban, de már kismotoron terelgeti a juhait, mert ő már egy modern juhász. Vagy Mariska nénire aki tudja, hogyan kell egy tehenet megfejni, egy csirkét megkopasztani, konyhakertet művelni, és minimális alapanyagokból ízletes ételt varázsolni. A végére hagytam, mert az ő személye már valós: mi lenne velünk a szerencsi Szabó Gyula bácsi nélkül, aki nem csak a hegy levét, de évszázadok okosságát, tapasztalatát is a hordókba, palackokba rejti, amiket kibontva, megvallatva aranylóan csordul az édes-fanyar igazság, s rögtön megértjük, miért is ez a sorrend: Bort, búzát, békességet…

Örömest gondolok ezekre a kérges kezű idős emberekre illetve ifjú követőikre, akik múltunk őrzői, jövőnk zálogai. Amikor őket más gondolkodásúak megpróbálják kivetni a társadalmunkból, vagy lenézik, s a plázakultúránál alacsonyabb rendűnek hiszik őket, nos, ott kell nekünk, józanoknak azt mondani, eddig és ne tovább! Ha elfogadjuk a mostanában eluralkodó spekuláns világszemléletet, azzal a nemzetünket és a jövőnket romboljuk porrá. Eltöprengtem idén ősszel: miért csak egysoros hír az, hogy a vártnál jobb és több lett a gabonatermés, vagyis a mindennapi kenyerünk magja már a tárolókba került? És miért nem zengtek ősszel ódákat az amúgy minden apró részletre oly figyelmes sajtóorgánumok a kivételes szőlőtermésről? S miért nem siránkoztak azon, hogy az alma viszont elfagyott, így lehet, hogy Szabolcsba importálni kell ezt a fontos vitaminforrást? Hát, azért, mert ahogy én látom, jelen pillanatban nem csak pénzügyi, politikai, és gazdasági krízisektől szenved egyre zsúfoltabb planétánk népessége, hanem egy parttalan erkölcsi, etikai válság közepébe süllyedtünk, ahol évezredes értékrendek kezdnek semmivé válni. Értékválság teszi feszültté mindennapjainkat, ahol nem az elvégzett munka alapján ítélnek meg bennünket, akár egy egész országot, társadalmat, hanem egy pár fős hitelminősítő intézet által. Elegáns öltönyös urak mondanak ítéletet több ezer kilométerre tőlünk egy felhőkarcoló tetején - Pista bácsiról, Józsi juhászról, Mariska néniről és Szabó Gyula bátyánkról, vagyis Magyarországról, anélkül, hogy látták volna Pista bácsi ragyogóan termő földjeit, Józsi juhász aranyszőrű bárányait, vagy kóstolták volna Mariska néni főztjét, Gyula bácsi borait. Úgy került szorgos kis országunk szégyenpadra, egyik napról a másikra, hogy közben mindenki, aki eddig része volt a magyar gazdaságnak, ugyanolyan becsülettel felkelt reggel, eldöcögött a munkahelyére, tisztességgel elvégezte a rábízott feladatokat, majd hazaérve azt látta a híradásokban, hogy "bóvliország" lettünk. Megkockáztatom, mi egy jottányit sem lettünk mások, hanem a körülöttünk levő világ kezd kifordulni önmagából, ami egész addig nem túl nagy baj, míg a mindent bekebelező pénzvilág odáig nem süllyed, hogy mérhetetlen kapzsisága kiteljesedéseként éhínséget és háborúkat zúdítson az eddig konszolidált, évszázados gazdasági hagyományokkal bíró Európára.

De mit lehet tenni ebben a helyzetben nekünk, egyszerű halandóknak, mi lenne egy jó útravaló az Új Esztendőre, ami vélhetően a legnehezebb lesz a válság kitörése óta?

Készítsünk számvetést: kinek mi a legfontosabb? Család? Munkahely? A Mindennapi Bevásárlás? A Legújabb Autó? A legokosabb telefon? Esetleg egy fedél a fejünk felett? Egy tál meleg étel? A Mindennapi Kenyerünk? A Hitünk? – A válasz mindenkinek más, mégis kell egy közös elhatározás.

Én azt szeretném, ha a gyermekeim semmiben nem szenvednének hiányt. Ehhez elég az a temérdek jó kívánság, ami ezen írás elején rímekbe foglalva olvasható. A Család amúgy is roppant erős védőháló, amely a legtöbb vészen átsegít, hát vigyázzunk erre! Kell egy erős hit és bizalom minden olyan ember iránt – a Pista bácsiktól kezdve a józan politikusokig – akik kicsiny, de szent hazánk érdekeit szolgálják és kell egy erős akarat, és összetartás, hogy romos kis lakunkból virágzó palotát emeljünk, melyre minden itt élő büszkeséggel tekint, s melyre minden idelátogató is csodálattal néz!Én a napi nehézségeken felül ehhez kívánok minden Barátunknak, ismerős és ismeretlen Családnak Erőt, Kitartást, és sok-sok Szeretetet!

Mire ideértem merengéseimben, a gyertya lángja kicsit elkezdett reszketni, de az is lehet, hogy csak én fáradtam el. Bizony, két óra eltelt már az Új Esztendőből, s legféltettebb kincseim már békésen alszanak, készülnek a Jövőre!

Mi is ezt tesszük, s mikor elfújom a lángot, az egész Kolompos együttes nevében Áldott, Békés, Boldog Új Esztendőt Kívánok!

 

 

- T.S. -