2006-10-02
 
Október 14-én Szüreti mulatság lesz a Millenárisban. A programok már délelőtt gyermekműsorokkal kezdődnek, majd folytatódnak délután - többek között a Kolompos szüreti koncertjével és gyermektáncházával. Este 8-kor kezdődik a Felnőtt táncház. Muzsikál a Kolompos együttes. Ez egyben a hagyományos Táboridéző mulatságunk is lesz.
g.f..jpg
Gerhát Ferenc
Október 14-én Szüreti mulatság lesz a Millenárisban. A szervezők honlapja szerint (www.jovohaza.hu) a házigazdák a Somlóhegyi pincészet és a Kocsi Táncegyüttes. A programok már délelőtt gyermekműsorokkal kezdődnek, majd folytatódnak délután - többek között a Kolompos szüreti koncertjével és gyermektáncházával. (14:30)

Rövid pihenő után, este 8-kor kezdődik a Felnőtt táncház. Muzsikál a Kolompos együttes, táncot tanít Szántai Levente.

Szeretnénk, ha ezen alkalommal gyűlnénk össze a szokásos Táboridéző mulatságra is. Várjuk mindazokat, akik ott voltak a III. Kolompos Családi Táborban. És azokat, akik csak hallottak táborunkról, és esetleg tervezik, hogy egyszer csemetéjükkel ellátogatnak Szerencsre. Be szeretnénk bizonyítani, hogy nem csak a gyermekműsorok lehetnek „fergetegesen” vidám hangulatúak! Akik eddig „csak” gyermeküket táncoltatták a Kolompos mulatságokon, megtapasztalják, milyen jó érzés közösen énekelni, mulatni.

Nem baj, ha úgy érzitek, távol áll tőletek ez a táncházas világ, nem baj, ha azt gondoljátok, botlábatok van a tánchoz. Nem ez a lényeg! Azok a „szerencsések”, akik egy, kettő, vagy már három Kolompos táboron vannak túl a megmondhatói, mennyire mással össze nem mérhető érzés együtt táncolni, énekelni. Ki ügyesebben, ki még ügyesebben.

Szeretnénk folytatni a hagyományainkat – a gyermekeken, gyermekeiteken keresztül megismertetni veletek hagyományaink szépségeit. Biztosak vagyunk abban, nem bánjátok meg!

A csemetéket próbáljátok meg ez alkalomra a nagymamákra bízni. Várunk szeretettel mindenkit október 14-én a Millenáris parkba az este nyolctól éjfélig tartó Kolompos Szüreti és Táboridéző felnőtt mulatságra!

- NMZ -