2006-03-01
 
Itt a tavasz, s lassan magunk mögött hagyjuk a hideg, havas telet, vele együtt a farsangi mulatságok idejét.
farsang_2.jpg
Komorettó Gábor

Néha, utolsó erejét megmutatva még vissza-visszatér a hó a jég, de érezhetően közeleg a kikelet, hosszabbodnak a nappalok. Újra előkerült a Kiszebaba, és a Zöldág is, mert sok helyen már temetjük a telet. Ezzel együtt a farsangi jelmezek, dalok, játékok pihenni térnek, mi pedig e pár sor erejéig visszaidézzük az idei maskarás mulatságok emlékezetes pillanatait, megtűzdelve néhány rekord-gyanús számadattal. Íme hát a Kolompos farsang eseményekben és számokban.

Vízkereszt után kezdődik a farsang, mely hagyománynak a gyökerei az ókorig nyúlnak vissza. Manapság ennek a szokásnak hódolva áll a bál az olasz Velencétől kezdve a budapesti Fonón, Erzsébetligeti Színházon, Benczúr Házon, a veresegyházi Váci Mihály Művelődési Házon, és a pestszentlőrinci Rózsa Művelődési Házon, a Millenárison keresztül a brazil Rio de Janeiróig. (Csömöri barátainknak jegyezzük meg, hogy ezen felsorolás nem lehetett teljes, mert az ottani szervezők nem tudták megoldani, hogy a farsangi Kolompos mulatság az ilyenkor szokottnál valamivel tovább tartson, sőt azt kérték, tegyük egy órával előbbre a kezdést az esti bál miatt. Sajnáljuk, mert nagy erőkkel készültünk bevonni a csömöri táncházat is azon mulatságok közé, ahol jelmezes felvonulás és gyümölcsevés koronázza meg az egyórás programot).

Bizony, gyümölcsevés! Idén 152(!) kiló gyümölcs került kezeink, majd késeink közé, továbbvándorolva a farsang alkalmából feldíszített asztalokra, melyek a táncmulatság végén kerültek elő szinte a semmiből. Körülbelül kétezer papírtálca is elfogyott, jelezvén, hogy nem voltunk kevesen. De miért éppen gyümölcs és sárgarépa, hiszen minden valamire való áruház polcai roskadoznak a finomabbnál finomabb édességektől, cukorkáktól, csokoládéktól, müzlis szeletektől? Nos, pont ezért, mert azt vettük észre, hogy a szülőknek is sokkal jobban tetszik ez, mint a hajdani (nem Kolompos!) tortás – csokis - sütis farsangi mulatságok. Az sem mellékes és elhanyagolható dolog, hogy ezeket a gyümölcsöket (alkalmanként öt-nyolc kiló banánt, narancsot, almát és sárgarépát) mi magunk vásároltuk, pucoltuk, szeleteltük és terítettük. Tehát foglalkoztunk vele, sokat és szeretettel. Nagyon megörültünk, hogy idén a sárgarépa is az utolsó szálig elfogyott, mert ezt az értékes béta-karotin- és A-vitamin forrást a gyerekek már szinte csak a levesek egyik „ízesítőjeként” ismerik. A Kolompos farsang után talán gyakrabban kérik otthon is Anyát vagy Apát, hogy pucoljon meg nekik egy szép sárgarépát.

Az idei első farsangi mulatság a Benczúr Házban volt. Remekül éreztük magunkat, a nagy érdeklődés mellett és ellenére (mert a míves csillár kivételével szinte mindenhol láttunk szülőket, gyerekeket), de hát „sok jó ember kis helyen is elfér”.

Másnap a Fonóban folytattuk a farsangi mulatságok sorát. Az utánunk következő, az esti programban fellépő klezmer zenészek el is csodálkoztak, mert ők ilyen sok csemetét a Fonóban még nem láttak. Pedig, ha egy hét múlva eljöttek volna a Fonó Színházba, láthatták volna a csodát megismétlődni. Rengeteg jelmezes szülő és gyerkőc volt ott ismét, és persze az elmaradhatatlan asztalok, megrakva gyümölcsös tálcákkal. Ugyanígy hatalmas érdeklődés mellett zajlott a veresegyházi farsang is, ahol szerencsénkre a színpadon kezdtük meg az előkészületeket, és muzsikálni is fenn maradtunk, máskülönben nehezen fértünk volna el, annyian jöttek. Az abszolút résztvevői csúcs mégis az Erzsébetligeti Színházban született, ahol miután elfogyott a 460 előre nyomtatott belépő, már ingyen is beengedték a később érkező mintegy 50-60 érdeklődőt. Szóval ezen a mulatságon több mint félezren gyűltünk össze!!! Ezen a vasárnap délelőttön a táncház tetemes részét tette ki időben a jelmezes felvonulás, mert legalább kétszáz apróság érkezett „alkalomhoz illő ruházatban”. Ki ne maradjon a Millenáris! Ahol a megszokott jó hangulatot a táncmulatság előtti színpadi felvonulás, a sok díszes jelmez, valamint Levente mindig aktuális „bolondozása” emelte. Utoljára a Rózsa Művelődési Házban tartottunk teltházas farsangi koncertet, majd „gyümölcsöző” jelmezes mulatságot. Apropó, teltház: a szervezők is elégedettek lehetnek a látogatottsággal, ugyanis az összesítések szerint a 2006-os Kolompos farsangi mulatságokon nagyjából 2700-an vettek részt!

Ennek azért akadt egy-két apróbb-nagyobb hátulütője is. Az Erzsébetligeti Színházban, ahol hihetetlenül sokan gyűltünk össze, a jegyárusítók alig győzték a „rohamot”, így volt, aki kezdés után fél órával még sorban állt a pénztárnál. Ennek elkerülése végett a jövőben lehetővé válik a jegyelővétel. (hétköznap 13-19-óráig, Tel.: +36 1 401 8091)

Ugyanitt történt egy kellemetlenség is, amire viszont nem tudunk ellenszert: egy névtelenségbe burkolózó, igen finoman szólva toleranciát nem ismerő szülő írta le elmarasztaló-kioktató véleményét az „egészről” az egyébként nem erre a célra kitett email-címes papírra. Természetes, hogy mindenkinek nem tudunk egyformán a kedvében járni, minden igénynek megfelelni, és ahogy növekszik a látogatóink száma, úgy szaporodhatnak a jövőben ezek a megnyilvánulások. De mint tudjuk, ahol fény van, ott árnyék is van, és ezt mi tudomásul vesszük. Igazából nem az ilyen látogatók azok, akik miatt mi is jelmezbe öltözünk, gyümölcsöt pucolunk, hanem azok, akik szeretik a Kolompos mulatságokat, és elfogadják, tolerálják azt, hogy farsangkor, ha ilyen sokan vagyunk, lehetnek apró személyes kellemetlenségek.

S ha már itt tartunk: rendkívül jó érzés volt látni, mennyi szülő vette komolyan a felhívásunkat, hogy bújjanak farsangi maskarába, és öltöztessék be a csemetéket is. Külön köszönjük mindazoknak a fáradságot, akik saját kezűleg fabrikáltak ötletes jelmezeket. Nagyon örültünk annak is, hogy az ovis farsangokhoz képest többségben voltak a „normális” öltözékek. Pókembert, halált, „sikolyt” és egyéb szörnyűségeket elvétve láttunk, annál több volt a tündér, a katica, bohóc, mackó, és daliás magyar huszárokból is akadt egy egész regimentre való!

Mindent összevetve az idei Kolompos farsang is bővelkedett színekben, hangokban, ízekben, és mi reméljük, jövőre még többen leszünk, hogy együtt vigadozva temessük el a hideg telet, s várjuk az éltető tavaszt!

- TS -