Kolompos-disznótoros Újévköszöntő Mulatság

Szerintem - és remélem e véleményemmel sokan egyet értenek - hasonlóan katartikus élmény a nyári Kolompos táborok után januárban leruccanni Szerencsre egy péntek délutántól vasárnap ebédig tartó Újév-köszöntésre felfedezve, megismerve a város és a Hegyalja téli arcát, színeit, ízeit, illatait, hangulatát is.

Idén januárban a csillagok szerencsétlen állása, illetve technikai okok miatt el kellett halasztanunk a több éves hagyománnyal bíró Táboridéző-Újévköszöntő mulatságot, amit több barátunk traumaként élt meg, hiszen a nyári pezsgés után elmaradt a téli varázslat, ami a zord januárban igazi feltöltődést jelent mindannyiunknak. A szomorú hír hallatán egyedül csak azok a malacok jártak örömtáncot, akiknek a disznótor egyébként nem a legkívánatosabb ünnepük, de mint említettem, idén csak „elhalasztottuk” a mulatságot. Így hát hamarosan, 2012 januárjában újra megtöltjük a meleg teás, forralt boros üstöket, a pálinkás butykosokat, és a pocakunkat a disznótoros finomságokkal, lelkeinket pedig a viszontlátás melegével. Mert ilyenkor a zenés-dalolós „kakasébresztésen” és a kulináris örömökön túl jól esik a „hogy vagy?” kérdésre nem csak egyszavas mondatokban válaszolni egymásnak, hanem igazi nagy családként anekdotázhatunk, múltba nézhetünk, jövőt latolgathatunk és elismerően szemlélhetjük, hogy a most sapkában-sálban viháncoló gyerkőceink mennyit nőttek, fejlődtek, okosodtak nyár óta.

Ja, igen, sapka, sál… Hogy milyen időnk lesz, azt még nem tudhatjuk előre, pedig ez nagyban meghatározza ennek a hosszú hétvégének a hangulatát. Volt már tavasziasan enyhe, volt havas-szánkózós és farkasordítóan hideg időjárás is. Utóbbiról emlékezik meg az alábbi 2009-ben keletkezett visszaemlékezés… Vigyázat, fagyveszély! Sálakat, sapkákat fel!

„Szerencs – télen - 2009 Kezdjük azzal, hogy kutya hideg volt. Már késő délután, Szerencsre menet a kocsim kijelzőjén -18°C-ig zuhant a nem túl vendégváró és nem túl szívmelengető hőmérséklet (emlékszem, az első táboridézőn még „szinte pőrén”, + 10°C-ban-pulóverben eszegettük a parázson sült flekkent). Az autóban hagyott, ezért aztán teljesen eljegesedett üdítőmnek napok kellettek a cseppfolyósodáshoz (ami persze nem azt jelenti, hogy a félig jégkása állapotú, „bubijaitól” teljesen megfosztott lötty ettől ihatóvá vált). Nemkülönben mi is átfagytunk kissé, de azért a „velkamdrink”, vagyis a gönci barackpálinka és a kitűnően fűszerezett forralt bor tartotta bennünk a lelket és a nyári napok gyümölcsbe zárt melegét. Hamarosan aztán igen felforrósodott a hangulat is, amikor a „Siklósi Krisztián-Zimber Feri+Kolomposok” akciócsoport szilánkokra törte a jéggé fagyott csendet azon a dermesztően hideg éjszakán. Másnap hajnalban aztán némileg megcsappant a Szerencs környéki sertésállomány, minek következtében másfél napig tartott az eszem-iszom, dínom-dánom az előbb feltárt körülmények között. Többek szerint nem is egy, hanem két malac is áldozatul eshetett ennek a bulinak… én nem tudom, én azon a hajnalon, amikor ezek a kedves kis jószágok csárdáslépésben ugráltak át az Örök Vadászmezőkre (szegények, lehet, hogy valamit félreértettek és rossz irányba indultak), szóval akkor én mélyen aludtam… Felébredvén már csak különféle alkotóelemeikkel találkozhattam, azok viszont ínycsiklandó formában tárultak elém. Nem csak én gondoltam így ezt, mert hamarosan sok jókedvű „gyulabácsis” (értsd: Gyula bácsi boraitól megvidámodott) ember vett körül, akik lelkendezve hívtak kóstolóra, s akik egyébként maguk is részt vállaltak a malacok feldolgozásának hagyományos rituáléjában. Elindult hát a buli második napja, ami hasonlóképp az előzőhöz (egy jóféle disznótoros vacsora után) a hajnali órákban csúcsosodott ki, de ott és akkor már nem a malacokat, hanem a holnapot sirattuk… a holnapot, ami ismét kezdete lesz annak a pár nélkülöző hónapnak, ami aztán elvezet az újabb nagy szerencsi összetalálkozáshoz. Ez pedig a Tábor… Míg azonban tovább szánkáznék a téli visszaemlékezés havas-jeges ösvényén, álljunk meg egy szóra ennél a „gyulabácsis” kifejezésnél! Mert bizony, Szabó Gyula „bácsi” mára fogalommá nemesült. Kezdjük ott, hogy ez esetben a „bácsizás” a megtisztelés nyelvi formája, hiszen „Gyula bácsi” oly fiatalos, hogy önkéntelen felrémlik egy vicc bennem ennek okán: „Úgy szeretnék egyszer majd olyan öreg lenni, mint amilyennek látszom…”. Mert Gyula bácsi „legényesen” dacol a korral, meg az őt (is) sújtó globális, gazdasági „kórral” és persze a helyi problémákkal is, de azért néha-néha érezzük rajta is a súlyt és a sújtást. Viszont csodálatos borai felülemelkednek a hétköznapokon - belekortyolva az ember kicsit felsóhajt, a gondokat egy picit odébb tolja és csak a hegy levének zamatát élvezi, amely hol mézes, hol gyümölcsös, hol meg zöld dió ízű…”

Eddig hát a visszaemlékezés, aki nem hiszi, járjon utána! Segítségül elárulom, hogy a Kolompos-disznótoros Újévköszöntő Mulatsággal kapcsolatos naprakész információkat a Kolompos együttes Facebook oldalán lehet elérni. Szeretettel várunk mindenkit!

T.S.